Christian Jacq: A Tutanhamon-ügy

Egy alulról érkező fiatalember megtalálja élete értelmét, csakhogy vagyonos és befolyásos támogató nélkül kevés az esélye rá, hogy meg is valósítsa. Egy főrend, aki addigra megharcolta a maga harcait. És egy lenyűgöző, nagy cél, amely kezdetben nem tűnik többnek komolytalan feltevésnél, utóbb csalóka álomnál. Vajon elég erősek e hozzá ők ketten, hogy éveken – csaknem egész életük hátralévő részében – hűek maradjanak ehhez az álomhoz, s tekintetüket a kitűzött célon tartsák? És vajon elegendő e mindez, hogy el is érjék azt?

Mindez úgy hangzik, mintha valamelyik érzelmes film ajánló szövege volna. Mégsem az, hanem az néhány kérdés, amely okkal merülhet fel a befogadóban, miközben az elmúlt század egyik legnagyobb hatású régészeti leletének napvilágra hozataláról olvas, Christian Jacq előadásában. A francia író-egyiptológus – mindkét szakmájából adódóan – jó érzékkel ismerte fel, hogy a Tutanhamon sírjának feltárásig vezető út valós eseményei bőséges nyersanyagot szolgáltatnak egy izgalmas regényhez, és nem is habozott tollat ragadni. 

 

A mű elején Howard Carter – egy szegény sorban élő állatfestő nyolcadik fia – épp egy tanulmányrajzon dolgozik a norfolki hőségben, mikor odalép mellé egy jól öltözött úr, és megkéri, hogy rajzoljon neki egy kacsát. Howard elképed, de teljesíti a jövevény kérését. Kisvártatva megtudja, hogy a kairói egyetem professzorától kapta a feladatot, aki csupán a kézügyességéről akart megbizonyosodni, s mikor megfelelőnek találja a teljesítményét, ajánlatot tesz neki: volna-e kedve, hogy Londonba utazzon, s a British Múzeumban papírra vesse az egyiptomi leleteken található hieroglifák pontos másolatát?

A kamasz Howard igent mond, és ezzel el is dőlt a sorsa: minél tovább foglalkozik a Nílus mellől érkezett tárgyi emlékekkel, annál jobban megszereti a kultúrát, amely létrehozta őket. Néhány év elteltével – melyek során autodidakta módon egyiptológussá, s régésszé képezte magát – már Egyiptomban él, ásatásokon segédkezik, s meggyőződésévé válik, hogy Tutanhamon sírja még nincs feltárva, s a Királyok Völgye eleddig meg nem ismert zugában rejtőzik. A tudományos körök – megfelelő iskolák, s reputáció híján – eddig sem tartották olyan személyiségnek, akinek számít a véleménye, ám e feltevés hallatán csupán legyintenek: a Királyok Völgyében található összes sír ismert, mutatnak rá, ráadásul korábban valamennyit kifosztották, úgyhogy nincs értelme ott ásatást kezdeni.

Howard azonban kitart amellett, hogy nem téved. Csakhogy a Királyok Völgyének koncessziója (az ásatás kizárólagos joga) egy gazdag amerikaié, aki sorra tárja fel az egykori uralkodók szarkofág és múmia nélküli sírkamráit. Howard ekkor már a régészeti kutatásokat ellenőrző Régiségek Hivatalának alkalmazottja, s egyre jobban tart tőle, hogy vetélytársa az előtt találja meg Tutanhamont, hogy ő maga nekifoghatna a keresésének! 
Újabb évek múltán aztán megkapja a hőn áhított lehetőséget a sorstól: Lord Carnarvon – a szerteágazó érdeklődésű, vagabund lelkülettel megáldott-megvert, busásan gazdag arisztokrata, aki fiatalabb korában bejárta a fél világot, ám egy baleset következtében megrendült az egészsége, s orvosai tanácsára Egyiptomba utazik gyógyulást keresni – kiváltja a koncessziót, és rábízza az ásatás vezetését.... A végeredmény ismert: nem csak az bizonyosodott be, hogy Howardnak igaza volt, de az is, hogy a gyermekkirály sírkamrája az egyetlen, amely – számos felbecsülhetetlen értékű lelet társaságában – háborítatlanul megőrizte az uralkodó szarkofágját, az aranykoporsójával és múmiájával együtt!

 

Az azonban kevéssé van benne a köztudatban, hogy a  diadalig hosszú, keserves út vezetett: a diplomatatermészetűnek távolról sem nevezhető Howard a műkincstolvaj-klánoktól kezdve a fafejű hivatalnokokon, a csak a saját érdekeikkel törődő politikusokon át számos szereplővel konfliktusba keveredett, hogy a magánéleti buktatókról, s a hivatalok packázásairól ne is essék különösebb említés. Több alkalommal gördítettek akadályokat az útjába, nem egyszer, nem kétszer kényszerült félreállni; s többször is eljutott arra a pontra, hogy feladja – hiszen rajta kívül csaknem mindenki meg volt győződve, hogy elérhetetlen álmot hajszol...

Jacq évről-évre, vagy – ha kell – hónapról hónapra halad végig az események során. A párhuzamos életutak mozzanatain, a kutatás pontos krónikáján túl számos ínyencségnek számító, érdekes aprósággal is szolgál. Megtudhatjuk, mit jelent az egyiptomiak által gyakran használt Males! kifejezés; melyik ősi isten nevét őrzi az ammónium neve, vagy hogy Tutanhamon sírjának berendezői – számos kincs és hétköznapi használati eszköz mellett – még egy sakk-készlettel is (!) gondoskodni kívántak arról, hogy isteni uralkodójuk semmiben ne szenvedjen hiányt a túlvilágon.

És még egy érdekesség: a „fáraó átkáról” szóló történet is Tutanhamon sírjának feltárásához köthető! Howard ugyanis – egyetlen kivétellel (akinek viszont kizárólagos közlési jogot biztosított) – nem volt hajlandó beengedni az ásatás területére az újságírókat. Erre azok – hogy megtöltsék valamivel  számukra fenntartott oldalakat – más forrásból szerezték be az anyagot. Így értesültek a műkincstolvajoktól származó információkról is, miszerint a sírok belsejében olyan felirat található, amely súlyos büntetéssel fenyegeti mindazokat, akik megzavarják az odabent alvó nyugalmát. Ez volt a fosztogatók bevett eszköze a konkurencia távol tartására: így akarták a „szakmán” kívüliek kedvét elvenni attól, hogy saját szakállukra átvizsgáljanak, és kiürítsenek egy-egy sírt. 
Igen ám, de történt, hogy Howard kedvenc madara kobramarás következtében kimúlt, s az újságírók rögvest igazolva látták: az átok valóban megfogant! Mind több újság cikkezett az állítólagos átokról, mind nagyobb terjedelemben, s mert történt néhány újabb haláleset az ásatáson, mind többen kezdtek hinni az átok létezésében.... Innentől kezdve nem lehetett feltartóztatni a történetet, amely azóta önálló életre kelt, hogy kulturális mémként vándoroljon könyvről filmre, filmből képregénybe... – végső soron tehát a szórakoztatóipar napszámosai, a forgatókönyvírók és rendezők is profitálhatnak valamit Howard makacsságából, no meg az újságírók teljesítménykényszeréből (avagy bosszúvágyából). 

 

Jacq figyelme ezek mellett arra is kiterjed, hogy összevesse a modern világ, és fáraók által vezetett Egyiptom eszményeit, és bemutassa, miféle lelki kapcsolat létezhet egy XIX/XX. századi, „modern” embert, és egy évezredek óta halott uralkodó között. „Mi fogjuk megismertetni a világgal [Tutanhamon] üzenetét! (…) Nem maga állította, hogy sem a babona, sem a bálványimádás nem vezényelték, igazi értékei az ismeret, meg egy Egyetemes Szabályhoz való hűség voltak, meg a hétköznapok megszentelése? A mi civilizációnk nyomorúságos; álság, korrupció és középszerűség az isteneink. Világháború, halottak ezrei... ez a mérlege a mi híres haladásunknak. Ha nem sikerül felélesztenünk az egyiptomiak hitét, megsemmisülésre vagyunk ítélve”, fogalmazza meg egy helyütt Lord Carnarvon, hozzátéve: „A mi korunk a cinikus anyagiasság kora; elpusztít mindent, ami nem vág össze saját kicsiségével. Tutanhamon csoda, a legritkább csoda, az egyetlen reménysugár!”

Részlet és adatgazdagsága mellett éppen ez – a régi és a új világ egymásra vetítése, a szellemi-filozófiai tartalom regénybe emelése, s a kutatók és a fáraó között létrejövő „spirituális híd” bemutatása – a regény legfőbb erénye.  A Tutanhamon-ügy tehát a fizikai kutatás krónikája mellett a szellemi ráhangolódás története is, továbbá szemléletes korrajz a XIX. század végi, XX. század eleji Egyiptomról, a régészettudomány akkori állásáról és módszereiről; valamint aprólékosan megfestett portré két nagy formátumú személyiségről, Carterről és Carnarvonról. Ebből következőleg nem csak a történelem iránt érdeklődők, vagy a kalandregények kedvelői lelhetik örömüket benne, de azok is, akik szellemi eleségre vágynak, vagy hosszabb-rövidebb időre (egészen pontosan négyszáznyolcvan oldal végigolvasása, s megemésztése, „belsővé tétele” erejéig) szívesen kilépnének a XXI. századból!

Szerző: Christian Jacq

Cím: A Tutanhamon-ügy

Eredeti cím: L'affaire Toutankhamon (1992)

Magyar kiadás: Európa Könyvkiadó, 2012 (Első kiadás: 1999)

Fordította: Nagy Péter

Terjedelem: 480 oldal

Ár: 3200 forint