A magányos lovas (The Lone Ranger)

Elterjedt vélekedés, hogy manapság a western, ha nem is halott, de tetszhalott - holott a Farkasokkal táncoló (1990) sikere óta minden évben készült legalább egy film a műfajban. Tavaly Tarantino engedte szabadjára Djangot, 2011-ben pedig Gore Verbinski rukkolt elő a Rango-val. Az animált kaland egyaránt kivívta a nézők és a kritikusok elismerését – arról nem is beszélve, hogy csaknem százmillió dolláros bevételt termelt. Így Verbinski lehetőséget kapott, hogy leforgasson egy nagyköltségvetésű, élőszereplős westernt is. Ez lett A magányos lovas – úgy, ahogy eddig még nem láttuk.

Egy piros léggömb száll az égbe, majd nyit a kamera, és kiderül: egy vurstliban járunk. Egy magányos lovas jelmezt viselő kissrác belép a vadnyugati panoptikumba, nézegetni kezdi a kiállított bábukat, és hökkenten állapítja meg, hogy az amerikai bennszülött valójában nem is viaszból készült: az eleven Tonto, a magányos lovas egykori hűséges társa áll előtte – jócskán megöregedve, de töretlen mesélőkedvvel. Így a jobb napokat is látott harcos emlékei alapján ismerhetjük meg annak történetét, hogy John Reid, a jólfésült, idealista békebíró hogyan alakult át végül belevaló, rettenthetetlen igazságosztóvá, akinek később valamennyi gonosztevő megismerhette. Nos, nem egyik pillanatról a másikra…

A tulajdonképpeni cselekmény kezdetén egy vasútfülkében ülünk. Ebben utazik haza John a bátyjához, aki békebíróként szolgálja a törvényt. Egy rabszállító kocsiban két fogoly is vele tart: egy fehér (Butch Cavendish, a torz arcú bűnöző), és egy indián (maga Tonto). Ahogy az sejthető volt, Cavendisht kiszabadítják az emberei, és John azon melegében kilovagol a bátyja oldalán, hogy kézre kerítse. Cavendish bandája azonban csúnyán tőrbe csalja őket. Kis híján John is odavész, ám amikor kinyitja a szemét, Tonto néz vissza rá…

Mire összeáll a furcsa páros, nagyjából tisztába jöhetünk vele, hogy ez A magányos lovas miben különbözik az összes többitől: egyik tényező a szokatlan – olykor borult, olykor pihent agyú, olykor nehezen követhető – humor, a másik a Disney-filmekre általában nem jellemző, komor tónus. A későbbiek során persze fokozatosan előbukkannak a westernre általában jellemző, „hagyományos” elemek is (címszavakban: vasút, ezüst, indiánok), de kezdeti benyomásaink nem voltak tévesek. A film poénjaihoz képest a Monthy Python csoport viccei világosan érthető, közönségbarát tréfák; ami pedig a súlyosabb témát illeti: 

 

Olyasmi, hogy becsület, tisztesség, egyértelmű kiállás – a két főszereplőt leszámítva – nemigen létezik a főbb férfi alakok számára; manipulációból, megalkuvásból,  köpönyegforgatásból, árulásból azonban annál több akad a cselekmény során (melyet leginkább a hatalom utáni hajsza, a pénzszerzés és a bosszúvágy hajt előre). Cavendishnek nem csak az arca, hanem a lelke is torz, és jó eséllyel pályázhatna a leghideglelősebb western karakter posztjára (SPOILER!! bár aki nagyra tartja Hannibal Lectert, aligha fog megütközni, vagy meglepődni a viselkedésén SPOILER VÉGE!!). A fehér ember és az indiánok viszonyáról szólva Verbinski nem habozik közölni, hogy szerinte az előbbi milyen mocskos és méltatlan módon bánt (el) az utóbbiakkal. Tonto (Johhny Depp a szerep megformálása során ismét kiélhette a különc/kívülálló/kitaszított karakterek iránt érzett vonzalmát, és annak rendje és módja szerint ellopta a show-t a kissé szépfiús Armie Hammertől) egy életre szóló traumát kénytelen magában hordozni, így elhisszük neki, hogy nem véletlenül olyan furcsa, amilyen. Ráadásul a végére cirkuszi látványossággá alázza magát – és még így is csak egyetlen kölyök érdeklődését sikerül felkelteni! (A film elején elröppenő léggömb csak nem az elszállt illúziókat, s a letűnt dicsőséget jelképezi?) 

 

Hogy mindez tetszik-e valakinek, vagy sem, nyilván ízlés kérdése is, de az egyértelműen pozitív tényezők listája így sem éppen rövid: a tájfelvételek szemet gyönyörködtetőek; Verbinski egy-egy mozzanat erejéig kikacsint a westernklasszikusokra; a végső leszámolás olyan nagyszabású és lendületes, hogy a Rango kanyonbéli üldözése (annak a filmnek a csúcspontja!) gyenge ízelítő hozzá képest; míg a zenét jegyző Hans Zimmer ezúttal sem tudott hibázni. Negatívumként azt lehetne felhozni, hogy a történet igencsak nehezen indul be (legalább fél óra kell hozzá, vagy annál is több), néhány flashback kissé szájbarágósra sikeredett, és a humorra csakugyan rá kell hangolódni; de nagyjából ennyi.  Aki vevő erre a sajátságos összeállításra, élvezni fogja A magányos lovast, míg aki nem, az nem fog tudni mit kezdeni vele. Hogy ez meglátszik-e majd a bevételi mutatókon, vagy sem, egyelőre kérdés, de tartok tőle, hogy a film nem fog zavartalanul szárnyalni (de persze még így is magasabbra jut majd, mint a Tonto fején trónoló madár). 

 

Verbinski – aki eddig valamennyi általa választott zsánerben korrekt, élvezhető, sikeres darabot hozott össze – mindenesetre egészen addig merészkedett az egyedi, cseppet sem szokványos megoldások filmbe csempészésével, ameddig egy A kategóriás, kasszasikernek szánt opusz esetében elmehetett. Akárhogy is nézzük, ez azért fegyvertény – egyben annak igazolása, hogy lehet a hagyományostól eltérő módon westernt készíteni! (A film egyik leggyilkosabb poénjára, a  – SPOILER!! vérnyulakra – utalva akár úgy is fogalmazhatnánk: friss vért pumpálni a zsánerbe… – bár azok a dögök inkább rémálmaimban se jöjjenek elő! SPOILER VÉGE!!)

Magyar cím: A magányos lovas

Eredeti cím: The Lone Ranger

Gyártási év: 2013

Játékidő: 149 perc

Rendezte: Gore Verbinski

VISSZATEKINTŐ

Westernek A magányos lovastól a Farkasokkal táncolóig

2013: A magányos lovas

2012: Django elszabadul

2011: Cowboyok és űrlények; Rango

2010: A félszemű;

2009: Shadows of the Past; Stingray Sam

2008: Appaloosa – A törvényen kívüli város

2007: Börtönvonat Yumába; Jesse James meggyilkolása; Sukiyaki Western Django

2006: Las Bandidas; Seraphim Falls – A múlt szökevénye

2005: Zorro legendája; Az ajánlat

2004: Alamo – A 13 napos ostrom; Blueberry – A fejvadász

2003: Az eltűntek; Ned Kelly; Open Range – Fegyvertársak

2002: Szilaj, a vad völgy paripája

2001: Texas Rangers – Az igazi texasi kopók

2000: Aranybánya; Új csapás

1999: Szürke Bagoly; Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugat

1998: Zorro álarca

1997: A mesterlövész

1996: Cheyenne

1995: Gyorsabb a halálnál; Halott ember; Vad Bill

1994: Bunyó karácsonyig; Maverick – Halálos póker; Rosszlányok; Wyatt Earp

1993: Geronimo – Az amerikai legenda; Posse – Jesse Lee bosszúja; Tombstone – Halott város

1992: Nincs bocsánat

1991: Fekete köpeny; Lucky Luke

1990: Farkasokkal táncoló; A Vadnyugat fiai II., Vissza a jövőbe III.