Idehaza
is mind több sajtóorgánum vezetése fogadja el: ha a nehezedő gazdasági
feltételek közepette meg akarják tartani olvasóikat – netán növelni akarják
azok táborát –, extra tartalmat kell kínálniuk. A Galaktika például az „alapcsomagnak”
számító magazin mellett annak egy komplett regénnyel (avagy kisregénnyel)
kiegészített, extra verziójával is jelentkezik. A júliusi XL-es változat Fritz
Leiber A
nagy időháború
című, Hugo-díjjal kitüntetett művét és
két novelláját tartalmazza, továbbá egy, a regény születésének körülményeit
felidéző visszaemlékezést.
Ha
onnan nézem, hogy egy újonnan megjelenő regény manapság 3000-3500 forintba
kerül, a Galaktika pedig összesen 2500-ért kínálja a magazin eddigi száztizenöt
oldalát, s az újabb kilencven oldalt megtöltő, összefüggő olvasmányt,
nos, az ár nem is tűnik magasnak. Az
ötlet tehát határozottan jó, innentől kezdve már csak a megvalósítás mikéntje
lehet kérdéses. Nem csak az számít, mely szerzők mely munkái kerülnek be az
XL-es kiadványba, de az is, hogy azokról miféle információk jutnak el előzetesen
az olvasókhoz. Mert legyen bármily barátságos az ár, azért, amiről nem
rendelkezik érdemi adatokkal, még a legmegrögzöttebb betűfaló sem biztos, hogy
hajlandó pénzt kiadni.
A nagy időháborúról
a Galaktika honlapján megjelent, viszonylag hosszú beharangozó a többek között
ezt tartalmazza: „Elképzelted valaha is,
milyen képet vágnának a magyar lovagok, ha szembekerülnének Napóleon
katonáival? Vagy ha az amazonok csatáznának űrgárdistákkal? De ott van még a
Wehrmacht és Dzsingisz kán harcosainak összecsapása. Vagy esetleg egy római
legionáriusok kontra amerikai tengerészgyalogosok [mérkőzés? ütközet? Józsi bácsi tyúkszemvakaró kése? hahó! kimaradt az alany! - FL] érdekelne? Fritz Leiber
regényében az említett népek és egységek harcolnak a végtelen időben, különböző
korokban, két seregre oszolva, egymás ellen. Napóleon, Sztálin, III. Alexandrosz
– és még sokan mások is tiszteletüket teszik, mint frakcióik vezetői”.
E
sorok bizony felkelthetik az olvasó érdeklődését – csakhogy nem az említett mozzanatok
állnak a cselekmény középpontjában. Ez a pár sor tehát alkalmas a vásárló
megtévesztésére. (A Galaktika egyébként nem először jár el így a saját irodalmi
„istállójához” tartozó kiadványokkal kapcsolatban, de ez más lapra tartozik.) És
most, e kissé hosszúra nyúlt bevezető után lássuk, milyen, és miről is szól
valójában A nagy időháború!
A
történet végig zárt térben, egy nemes egyszerűséggel csak Helynek nevezett
helyen játszódik, ami mintha valahol az űrben lebegne. Szereplőinek száma
mintegy tucatnyi – és sem Napóleon, sem Sztálin, sem III. Alexandrosz nem
lép elénk, sőt, a beharangozott csaták sem peregnek le a
szemeink előtt!
Ehelyett megtudjuk, hogy Greta
Forzane a Hely személyzetének tagja, s az a dolga, hogy szórakoztassa a
különféle bevetésekről – testi-lelki rekreáció céljából – a Helyre betérő katonákat. E Szórakoztató, tehát Greta elbeszélésében ismerhetjük meg egy furcsa háború fejleményeit,
amely a tér és idő különféle pontjain zajlik a Pókoknak és Kígyóknak nevezett csoportosulások seregei között. A katonák azonban
nem képesek sokáig nyugton meglenni, még egy ilyen – stílszerűen fogalmazva: mindenféle földi, és
földön kívüli jókkal kecsegtető – Helyen sem, egykettőre kirobbannak az
indulatok, felszínre törnek az elfojtott érzések. A szereplők ilyenkor többoldalas
kiselőadásokba bonyolódnak, mintha csak színpadon lennének. Okfejtés tárgyát
képezi például az idő, a valóság és a háború természete, a történelmi korok
egyes értékeinek – de különösen kulturális javainak – sorsa, a Pókok
mesterkedései, vagy a nők és a férfiak viszonya…
A nagy időháború tehát sokkal inkább gondolatokban, s magvas fejtegetésekben, mintsem akcióban gazdag regény (ezért is érzem félrevezetőnek a már idézett ajánlót). Mintha Leiber munkát megelőző írói víziója nem lett volna teljes körű, mintha nem látta volna át a maga teljességében az általa életre hívott világ horizontját. Ezt a benyomást erősíti bennem, hogy sem a Pókokról, sem a Kígyókról nem tudunk meg túlságosan sok mindent, és még csak az sem teljesen világos, miért, s melyik évben indult a háború. A homályban hagyás, a sejtetés persze tudatos írói fogás is lehet – nagyban szolgálja például a kiszolgáltatottság, vagy a bizonytalanság atmoszférájának megteremtését –; de a további, szintén hiányzó elemek ismeretében inkább úgy vélem, e regény esetében inkább végig nem gondolásról, az utószóban kifejtett, kétségkívül hatásos eredeti ötletmag tovább nem árnyalásáról lehet szó.
Merthogy
A nagy időháborúból az SF egyik
hangsúlyos, lényegét ismérvét jelentő tudományos megközelítés is hiányzik. Sem
az időutazás technikai feltételeire, sem az idő és az úgynevezett Nagy Idő elkülönítésére, sem
a valóságmegmaradás törvényére nem kapunk tudományos alapokon nyugvó
magyarázatot. (Holott ha más nem, e törvény valóban megérdemelte volna a
valamivel részletesebb, alaposabb bemutatást, tekintve, hogy egész más hatást
érvényesít, mint amivel az időutazós történetekben – például Poul Anderson Időjárőr-ciklusában, vagy a Vissza a jövőbe-filmekben – találkozhatunk.) Amikor végül előkerül egy háborús/SF-elem (a technológia jelentette fenyegetés), csaknem azon nyomban át is adja a helyét egy
rejtélynek, s a rejtély leleményes megoldásának (ami pedig sokkal inkább a
bűnügyi regények sajátja, semmint a science fictioné). Ráadásul a lezárást kissé kurta-furcsának
érzem, mintha nem a cselekményből következne, hanem az író önhatalmú döntését
tükrözné.
A
regény így leginkább a belé foglalt meglátások bősége miatt
hathat. Számos frappáns, könnyen idézhető megállapítás szerepel benne (pld.
„Egy változó kozmosz rosszabb a semmilyennél” [121. old.]; „A tudás káprázatos
kincs, édesebb a bujaságnál, a falánkságnál és a harc szenvedélyénél, mégis
mindhármat magában foglalja; a végső, kielégíthetetlen éhség” [144. old.];
„Amikor már minden egyéb lehetőséget kizártál, a lehetetlennek is megváltozik a
jelentése” [155. old.]); s a könnyed előadásmód, s a helyenként megcsillanó
humor szintén növelik az élvezeti értékét. (Érződik, hogy Leiber
Shakespeare-színészként kezdte pályafutását: legalább olyan lelkes, elegáns és pofi
szórakoztató, mint főhőse, Greta.)
Összegezve:
A nagy időháború elsősorban a "terelj össze különféle karaktereket egy zárt helyre"-típusú történetek fordulataival operál, a háborús és bűnügyi regények egyes tematikai elemeivel kiegészülve.
Aki tehát a szó klasszikus értelmében vett tudományos-fantasztikus regényre
vágyik, valószínűleg mást kap, mint amit várt, de akik kedvelik az ötvenes évek
amerikai SF-magazinjainak termését (a regény eredetileg a Galaxy Science Fictionben jelent meg, 1958-ban, és azonmód el is
nyerte az év legjobb regényének járó, rangos Hugo-díjat), valamint az agyalós-érzelmes történeteket, így is megszerethetik a
Változás Háborújának nyitányát.
Ami
pedig a magyar kiadást illeti: a fordítás élvezhető, bár kisebb-nagyobb
tévesztések azért becsúsztak. („Ami ellen már Benson-Carter is óva
intett”, áll például a 168. oldalon. Magyarul úgy volna helyes, hogy „Amitől
már Benson-Carter is óva intett”, ugye.) Örömömre szolgált ugyanakkor, hogy a
Galaktika szerkesztői megtartották Virgil Finlay grafikáit, amelyek az eredeti
kiadást kísérték – Finlay az egyik legnagyobb tudású amerikai illusztrátor,
méltatlanul kevés munkája jutott el hozzánk,
A nagy időháború magyar megjelenésével
e hiányból is sikerült ledolgozni valamicskét.
A
regényt kísérő két novella közül A
kárhozat reggele igazán ütős darab, a már hiányolt, tágabb összefüggéseket
ugyan nem világítja meg, viszont amit néhány oldalon ki lehet hozni az
alaphelyzetből, azt ki is hozza – mindazzal együtt, hogy az egyik fordulata
azért sejthető. Hiba viszont, hogy a szerző neve a novellák esetében
Leiberről - eléggé el nem ítélhető módon! - Lieberre változott [182. és 191. oldal], ráadásul az első rövidebb
írás elejéről lemaradt a néhány soros felvezetés.
A
magam részéről a következő XL-számba tervezett Georgij Martinov-regényt, A vörös bolygó hőseit is várom. De nem a
szerkesztők által közölt, soványka információ alapján („A szovjet SF elveszett
klasszikusa először magyarul”), hanem azért, mert még emlékszem rá,
hogy gyermekkorom egyik kedvenc képregénye, Az
időspirál Martinov regényéből
készült. Valamivel bővebb felvilágosítást addig is szívesen vennék a kiadó
részéről (miről szól a regény, kik a főszereplők, mi a konfliktus lényege?), persze csak akkor,
ha a közölt információk helytállóak.
Szerző:
Fritz Leiber
Magyar
címek: A nagy időháború; A kárhozat reggele; Huszárlépés; Hogyan született a
Változás Háborúja sorozat?
Eredeti
címek és megjelenési adatok: The Big Time (Galaxy Science Fiction, 1958);
Damnation Morning (Fantastic, 1959); Knights Move (Broadside, 1965)
Magyar
megjelenés: Galaktika 280 XL (2013. július), 115-202. oldal
Fordította:
Pápai Dávid, Vancsó Éva
Ára:
2.490 Ft
A Galaktikának nagy közönsége van, szerintem sokan örülnek ennek az összevont változatnak.
VálaszTörlés