Hajsza a győzelemért (Rush)

Aki a Felpörgetve (Driven) című Stallone-film alapján akarná megítélni a Forma 1 világát, távolról sem jutna helyes végeredményre, arról nem is beszélve, hogy az az „alkotás” filmként csaknem értékelhetetlen. A Hajsza a győzelemért (Rush) című Ron Howard-opusz jóval életszerűbb képet fest erről a közegről, továbbá korrekt, izgalmas, élvezetes mozi, helyenként drámai mélységekkel, remek alakításokkal, operatőri munkával és zenével – tehát: filmként is élvezhető.

A sztori valós alapokra épül: a legendás Niki Lauda, és egy brit pilóta, bizonyos James Hunt vetélkedése áll a középpontban. A készítők a kezdetektől végigkövetik a két sofőrfenomén rivalizálását, amely az 1976-os szezon fináléjában csúcsosodik ki. A nézők mindeközben bepillantást kaphatnak a száguldó cirkusz olykor kissé túlmitizált, agyoneszményített világába, és beleszagolhatnak a hetvenes évek benzingőztől terhes, felszabadult életérzésébe is.

A film mégsem azáltal hat, hogy elvisz a kulisszák mögé. Sokkal inkább a két eltérő karakter érzékletes bemutatása által: Hunt életvidám, hedonista playboy, piázik és nőzik, az autóversenyzés számára az élvezet része, meg eszköz arra, hogy továbbra is ő legyen az alfahím. Lauda számára ugyanakkor a versenyzés elsősorban üzlet, mindent mérnöki aggyal, hideg fejjel, precízen, előre eltervezve és kiszámítva tesz. Pontosan tudja, hol vannak a saját maga által meghúzott határok, és ha rajta múlik, soha, semmi szín alatt nem lépi át őket... Csak egy közös van bennük: mind a ketten mindennél jobban akarják a győzelmet, és a legtöbb versenyzőnél többet hajlandóak tenni érte.

És a néző tulajdonképpen mindkettejükkel azonosulni tud – hiszen a lényeg nem is a versenyzésen van, hanem azon, mit és hogyan tesznek azért, hogy a legjobbak legyenek, hogyan jutnak el önmaguk korlátaiig, hogyan akarják átlépni a saját árnyékukat… Vajon sikerül-e nekik?  És ha igen, mit nyerhetnek általa – és mit veszíthetnek?

Emellett a szerelmi szál is említést érdemel: a néző pontosan megismeri annak körülményeit is, melyik sebességmágus milyen körülmények között ismerte meg az asszonyát, és Lauda a nászéjszakájuk után mond egy nagyon fontos mondatot az újdonsült feleségének (a romantikusabb lelkületűeknek akár ezért a mondatért is érdemes megnézni a filmet, komolyan!) Persze, kapunk legalább egy remekül sikerült, humoros jelenet (SPOILER! a stoppolósra és folytatására gondolok, hát persze :] SPOILER VÉGE!); valamint számos felkavaró, sokkoló részlet is (már ami Lauda kezelését, gyógyítását illeti). 

A Huntot alakító Chris Hemsworth tulajdonképpen önmagát hozza – a kigyúrt, szőke macsót, akit Thorként is adott –, de ennél többet tulajdonképpen nem is kell tennie. A Laudát megjelenítő Daniel Brühl (német színész, holott Lauda osztrák, de hát ez legyen a legnagyobb bajunk :] :[) ugyanakkor élete legjobb alakítását nyújtja az olykor kissé ügyefogyottnak tűnő, olykor kissé nyers, ugyanakkor nagyon okos, bizonyítási vágytól hajtott, vasakaratú versenyző megformálása során.  

Az operatőri munka nem csak azért dicséretes, mert a képek a néző elé tárják, mit és hogyan lát egy pilóta verseny közben (esőben pld. csaknem semmit); hanem azért is, mert a záró verseny, a japán nagydíj bemutatása igazán emlékezetesre sikeredett: mintha az apokalipszis elleni háború legfontosabb csatája lenne. A lezárásban ugyanakkor a legkevésbé sem zavaró módon keverednek a film kedvéért forgatott képsorok, és az archív felvételek. Hans Zimmer zenéje pedig hol elszállós, hol lebegős, hol filózós, hol zúzós - így vagy úgy, de "megemeli" a versenyek képeit.

Az egyedüli, amit negatívumként fel lehet hozni, hogy az alkotók kissé túldramatizálták az említett rivalizálást: a valóságban Hunt ritkán volt képes komolyan megszorítani Laudát; de ha egyszer ezt tették az egész sztori alapkövévé, akkor ezt tették. A high concept működik, és végső soron filmet nézünk, ennyi talán belefér.

Peter Morgan forgatókönyvíró és Ron Howard rendező összességében tehát nagyon is működőképes filmet hozott össze, melynek élvezetéhez nem szükséges, hogy valaki F1-függő legyen. (És hogy mindez úgy sikerült nekik, hogy az általuk elmesélt sztori csaknem minden lényegi eleme lassan harmincöt éve ismert, a végeredmény mégsem lett unalmas, külön említést érdemel!) Úgyhogy ha valahol szembejön velünk, semmiképp se hagyjuk, hogy a Hajsza a győzelemért anélkül száguldjon el mellettünk, hogy alaposan megnéztük volna magunknak!

Magyar cím: Hajsza a győzelemért

Eredeti cím: Rush

Gyártási év: 2013

Játékidő: 123 perc

Rendezte: Ron Howard