2013. október 21., hétfő

Október 23. apropóján: Weöres Sándor: Rapszódia a kivívott szabadságról

Akit egyáltalán érdekel még a dolog, nyilván úgy tudja, hogy a XX. század legnagyobb (és legnagyobb hatású) magyar költői Ady Endre és József Attila. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy legalább egy névvel indokolt volna bővíteni ezt a listát, méghozzá Weöres (ejtsd: Vörös) Sándoréval. Egyesek elsősorban gyerekköltőként tartják számon a Csöngéről elszármazott, egykori kölyökzsenit, mások a buddhizmustól áthatott, elmélyültebb - és elmélyülést kívánó - ciklusait emlegetik. Holott a száz évvel ezelőtt született alkotót nem igazán lehet egyetlen skatulyában, avagy kategóriában elhelyezni. Ahogy életműkiadásának szerkesztője, Steinert Ágota fogalmaz: született költő volt, mindig, minden élethelyzetben dúsan áradt belőle a poézis. 
Munkássága már csak ezért is érdemes volna a figyelemre; de van egy ennél súlyosabb ok is: hagyatékának jókora része mindeddig elérhetetlen volt az olvasóközönség számára, a teljes Weöres-portré megrajzolására csak bajosan lehetett vállalkozni. Nos, a Helikon kiadó közelmúltban lezárult sorozatának utolsó darabja, az Elhagyott versek épp ezt a feladatot igyekszik megkönnyíteni az érdeklődők számára: terjedelmes válogatást kínál a korábbi kötetekből kimaradt művekből, több olyan alkotást is felmutatva, amelyek - ilyen vagy olyan okok miatt - mostanáig nem láthattak napvilágot. 
Október 23. előtt ide kívánkozik a kéziratban maradt, két verzióban is papírra vetett Rapszódia a kivívott szabadságról, amely 1956-ban íródott, és nem is annyira a hőn áhított - és ideiglenesen elnyert - szabadságot ünnepli, hanem minden általam olvasott '56-os versnél pontosabb látleletet ad az ötvenes évek berendezkedéséről, a diktatúra testet-lelket nyomorító hatásáról. 
(Utólag persze az is világos, miért lappangott ez a kézirat csaknem félszáz esztendeig: ha a hatalom birtokosai a forradalom leverése után, vagy ötvenes évek második felében megtalálják Weöresnél, alighanem leültetik. Annál nagyobb bátorságra vall a költőtől, hogy az események hatására papírra vetette, s később - a Kádár-korszakban - nem semmisítette meg a művét.) 
Álljon hát itt az Elhagyott versekből e rapszódia, főhajtásként '56 hősei, továbbá Weöres Sándor géniusza előtt!



RAPSZÓDIA A KIVÍVOTT SZABADSÁGRÓL

Lehet-e, hogy nem áll az óra?
és hogy rabságunk ideje lejárt?
Csodálkozva nézzük karunkon
az elpattant bilincs gennyes nyomát.

Mi eddig nyűgként hangzott: a szabadság,
most nem mint szólam, közöttünk lebeg,
sorsunkat a kezünkbe vesszük
és zsarnokaink tűnjenek.

Az én szavam még hősöket
sose dicsérhetett
korunk pöcegödrében.
Köszöntelek, szabadsághősök:
Világos után százhét évre
harcotok végre győzött!

 
Vívtatok szinte csupasz mellel,
a fegyveres cár és Paskievics ellen!
(Népek és lelkek elnyomóját
Marx követőjének nevezzem?)
 
Szibéria vett körül minket,
fagyos, ködös, szűk gorizont,
hol lefagy minden terv virága
és bilincsben csörög a csont.

A tundra a torkunkra lépett,
így tengődtünk több mint tíz évet,
a sztyeppe részeg félnomádja
nyakunk markolva magyarázta,
mi a műveltség és a tudás,
az élenjáró haladás.

 
Rabtábor volt az egész ország,
határait jól őrizték,
benn tipródott kétféle szerzet:
hajszolt munkás, hajtó pribék.

Emberevő bálvány előtt
kellett mormolnunk monoton imánk,
hátunkon korbács csattogott,
csúszkálhattunk: Oh, bölcs atyánk!

Plakát, brosura harsogott,
hogy épülünk, hogy haladunk
s zengnünk kellett: de szép, de jó!
míg elhordták a kenyerünk,
míg megmérgezték a borunk.

A köd már foszlik. Visszanézve
az ember csodálkozni kezd:
szalamandrák, vagy mik vagyunk mi,
hogy tíz évig kibírtuk ezt?

 
Fúró szavak, vagy mik vezettek,
hogy bimbóban ölték a jót
s díjazták a puha gerincet,
az apja ellen besúgót?

Itt lakájokat tenyésztettek
özönével tíz év alatt,
érdem volt a jellemtelenség:
hogy győzzük most a jó utat?

[A vers nincs befejezve, másik variánsának részlete]:

A köd eloszlott, s visszanézve
az ember csodálkozni kezd:
szalamandrák, vagy mik vagyunk mi,
hogy tíz évig kibírtuk ezt?

  
E tíz év a javunkra válik,
ha kijártuk az iskolát:
zsarnokot többé ne növesszünk,
akármilyen ígérgetéssel
húzza nyakunkra az igát.

Ha nem talál testvéreit
eláruló hajcsárokat:
hiába ordít szakadatlan,
hatalma, mint hólyag, kipukkan,
látszat-ereje szétszakad.

 
Az én dalom még hősöket
sose köszönthetett
korunk sivatagában.
Üdv nektek, ti szabadsághősök,
akik emberi életünkért
vívtatok szinte csupasz mellel,
fegyver nélkül fegyver ellen!

Szavam, szívem
ott harcolt a ti sorotokban,
testem megbújt a rejtekhelyen.
S ha megint ránktör bármilyen tirannus:
vén testtel, mely fegyvert még nem fogott,
én is ott harcolok,
mégegy rabságban élni nem fogok!

(1956)




4 megjegyzés:

  1. Igen, ő valóban nem "divatos", nem emlegetik túl sokat. Jó, hogy van, aki mégis, méltán előtérbe hozza és bemutatja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Weöres Sándor munkássága csakugyan megérdemli, hogy minél több szó essen róla, minél több fórumon! :)

      Törlés
  2. Csodálatos,megrendítő vers....,- Ilyés "Egy mondata" után ezt is hallhattuk végre nemzeti ûnnepünkön - nagy és maradandó élmény!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, ez jó hír! Köszönöm, hogy elmondtad! Ez a vers tényleg megérdemli, hogy elhangozzék a nemzeti ünnepen!

      Törlés